Lássuk magunk előtt a szituációt, amiben szépen, elegánsan felöltöztünk, illatos parfümmel fújtuk be magunkat, ezek után pedig tökéletesre fésültük a hajunkat. Tettük mindezt azért, mert egy nagyon fontos, talán életünk legfontosabb találkozójára igyekszünk. Lélekben felkészültünk, megjelenésünk hibátlan. Kilépünk a ház ajtaján, a teljesen tiszta, csillogó fényezéssel megáldott kocsink mellé állunk, majd azt tapasztaljuk, hogy a jól koreografált előkészületek után az autó ajtó nyitásának folyamata kudarcba fullad.

Indulnánk, mert időben szeretnénk érkezni, de a kocsi megmakacsolta magát. Mit teszünk ilyenkor? Az szóba sem jöhet, hogy a váratlan és ezzel együtt nem kicsit, hanem nagyon kellemetlen szituáció feldühítsen minket, hiszen talán életünk megbeszélése vár ránk. Meg kell tehát őrizzük hidegvérünket.

Ha ez sikerült, akkor elő kell venni az okostelefont a zsebünkből, majd a kedvenc internetes keresőnkkel meg kell keressük, hogy ki a hozzánk legközelebb eső szakember, akinek az autó ajtó nyitás a szakterülete. Talán nem meglepő, de ahol probléma, ott megoldás, és ahol megoldás, ott szakemberek egész tömege várja, hogy segítségért forduljunk hozzájuk.

Számos oka lehet annak, hogy nem tudunk bejutni az autóba. Néhány evidensnek mondható hibaforrással magunk is tisztában lehetünk, de emlékezzünk csak, tökéletes ruházatban, egy fontos megbeszélésre felkészülve nem az lesz a legjobb döntés, hogy ezeket próbálgatjuk.

Viszont amikor telefonon kérjük a szakember segítségét, el kell tudnunk mondani, hogy mit tapasztalunk. Minél pontosabb a helyzet leírása, annál könnyebb dolga lesz a segítő kezeknek. Mi csak annyit észlelünk, hogy az autó minden igyekezetünk ellenére is zárva marad, a mesterember viszont a leírtak alapján már látja maga előtt a hibaforrások közül azokat, amik jó eséllyel a problémát okozták.

Így mire a helyszínre ér, felkészülten tud nekilátni dolgának. Az ő feladata az, hogy gyors, pontos, szakszerű munkát végezzen, a miénk pedig az, hogy higgadtak maradjunk és bízzunk a szakértelmében.